rózsaarany

Mi az a rózsaarany és miből van?

Az ősz szépség színe legtöbbször a rózsaarany, hiszen különleges megjelenést kölcsönöznek a rózsaaranyból készült ékszerek. Népszerűségi hulláma már a 19. században észrevehető volt Oroszországban ahol orosz aranynak nevezték el, de 2010-ben robbant be a köztudatba és vették egyre többen a rózsaarany ékszereket. A rózsaszín ékszerek elkerülhetetlen elterjedése leginkább a viktoriánus korszak alatt látható, ahol a rózsaszínű arany dominált. A nemesfém ékszerek, a bizsuk és az órák mind valamilyen különleges rózsaarany színben tündökölnek. Ennek az árnyalatnak a népszerűsége ebben az évben is látható, hiszen a boltok polcain is egyre másra jelennek meg a különleges rózsaarany ékszerek.

1920-ban a Cartier bemutatta a mostani ikonikus „Trinity” gyűrűjét, amely sárga, fehér és rózsaszín aranyból készült. Az art deco korszakban, az 1930-as években rendkívül kreatív ékszereket készítettek. Monokromatikus geometriai mintázatokkal, platina és gyémánt használattal tették még szebbé a rózsaarany ékszereket. Természetesen ma is kombinálják a rózsaaranyat sok egyéb kiegészítővel, hiszen ez a fülbevaló például gyönggyel van megbolondítva. A német csapatok 1939-es Lengyelországi betörése vetett véget a rózsaarany ekkori korszakának. …

Hmm ezt továbbolvasom »

Lakásriasztó a személyes biztonság megőrzéséért

Évtizedekkel ezelőtt, legfeljebb egy házőrző kutya ugatása tudta figyelmeztetni az embert arra, hogy illetéktelen behatoló van az ingatlan területén. Ma viszont, ahogy a bűncselekmények száma is növekedett, úgy a technológia is felvette a harcot a tolvajok ellen. A lakásriasztó nagyszabású fejlődést, előre lépést hozott a védelmi rendszerek világában.

Egy ilyen berendezésnek köszönhetően, már nem csupán a sztárok, politikusok vagy más magas társadalmi pozícióban lévő személyek tudják megengedni maguknak a teljes védelmet, hanem bárkinek elérhető opcióvá vált. Aki éveken át keményen dolgozott azért, hogy beköltözzön a saját családi házába, autót tartson fent, az minden bizonnyal szeretné ezeket a tárgyi értékeket biztonságban tudni. Ami viszont még ennél is fontosabb, hogy egy lakásriasztó segítségével nem csupán a vagyont, de a testi épségét is megőrizheti, amire még inkább vigyázni kell a mai világban. Olyan lakásriasztót érdemes vásárolni, ami nem csupán akkor ad értesítést, amikor már megtörtént a baj, a behatolás, hanem amivel ez megakadályozható.…

Hmm ezt továbbolvasom »

Minibolt webáruház készítési árak és más fizető szolgáltatások

Ön is egy webáruházat készítését fontolgatja? De mibe kerül egy webáruház készítése és fenntartása tulajdonosának? Az alábbiakban felsoroljuk a Minibolt webáruház készítési árait:

– A webáruház készítés ára (programozás és beüzemelés) a Miniboltnál 39.000 Ft egyszeri díj.

– A webáruház üzemeltetésének és fenntartásának költsége havi 2.900 Ft, éves díjfizetés esetén.

Ezen kívül vannak plusz költségek, melyek szintén igénybe vehetők az alapártól függetlenül, miszerint:

– Amennyiben egyedi designt szeretne webáruházának, fennáll egy egyszeri plusz költség, az arculatkészítés és beépítés díja, mely egyedi elbírálás szabható ki. E szolgáltatás igénybe vételével a következőkre nyílik lehetőség:…

Hmm ezt továbbolvasom »

Porral oltó tűzoltókocsik

Ön tudta, hogy 287 féle tűzoltó gépjármű létezik? A tűzoltóautók több kategóriába sorolhatók: gépjárműfecskendők, vízszállítók, habszállítók, porral oltó gépjárművek vagy porszerek, gyorsbeavatkozó szerek, kombinált szerek, műszaki mentők, tűzoltó daruk, reptéri tűzoltóautók, erdőtüzes szerek, speciális szerek, és a sornak még nincs vége.

A porral oltó gépjárművek olyan tűzoltóautók, melyekkel tűz és kár esetén a lehető leggyorsabban a helyszínre lehet érni és hatékonyan beavatkozni. Nagy mennyiségű tűzveszélyes folyadék, nagyfeszültségű berendezések, éghető gázok vagy vízzel nem oltható vegyi anyagok tüzeihez riasztják a porral oltó gépjárműveket.…

Hmm ezt továbbolvasom »

Ingatlanba menekül a magyar tőke, ezt tartják biztonságosnak

Ha sorra vennénk a leginkább népszerű befektetési formákat, akkor az ingatlan befektetési célú vásárlása minden valószínűség szerint vezető helyet foglalna el. Tulajdonképpen nincsen szükség hozzá szakértelemre, és a későbbi hasznosítás többféle lehetőséget rejt magában. De vajon tényleg ez a megfelelő választás? Milyen egyéb lehetőségeink adódnak a pénzügyi piacon? S mit választ a magyar akkor, ha öröklés vagy vállalkozási nyereség kapcsán keresi az ideális befektetési formát?

A pénzügyi piacon nézelődve egyaránt megtalálják számításukat a hozamot elsődlegesnek tartók és a minimális kockázatra törekvők is. A banki lekötések ideje rég lejárt, s így még azok is a befektetési lehetőségek között szoktak nézelődni, akiknek a biztos hozam a legfontosabb. A klasszikus kincstárjegyeken, állampapírokon, a hosszú távú befektetéseken vagy például a jelentős kockázattal járó warrantokon túl egészen a short opciókig sokféle megoldás közül válogathatunk, de a hagyományos ingatlanvásárláson is megéri elgondolkodni.

A befektetes.net tapasztalatai szerint a magyarok jelentős része fekteti a pénzét ingatlanba. A fővárosi ingatlanok legalább olyan nagy népszerűségnek örvendenek, mint a balatoniak, de a nyugati országrészben is jelentős prestige értékkel bírnak a megfelelő helyszínen fekvő házak. A klasszikus ingatlanokon túl a befektetési lehetőségek is magukban rejtő vendéglátóhelyek, szállodák, apartmanos komplexumok iránt is mutatkozik érdeklődés a megfelelő anyagi lehetőségekkel rendelkezők körében.…

Hmm ezt továbbolvasom »
sushi

Ételrendelés az egészség jegyében? A sushi a megoldás!

Az otthon készített ételek és a fitness edzők Instagram képeiről számtalanszor visszaköszönő dobozolás kétségkívül remek választásnak bizonyul akkor, ha szeretnénk egészségünket és normál testsúlyunkat megőrizni. De mi a helyzet akkor, ha nincs időnk és energiánk mindennek kivitelezésére? Az ételrendeléssel kapcsolatban sokan azt gondolják, hogy kizárólag egészségtelen, szénhidrátokban gazdag ételek kerülhetnek az asztalra ilyen módon. Másként van ez azonban, ha a japán konyha egyik leginkább kedvelt finomsága mellett tesszük le a voksot. A rendelés a sushi.hu segítségével gyorsan és egyszerűen megoldható, s akár vendégvárás alkalmával is megéri mellette dönteni.

A tradicionális japán éttermek napjainkban minden korábbinál nagyobb népszerűségnek örvendenek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nemzeti konyha egyre több rajongót tudhat magáénak. Az emberek mind inkább nyitnak a távol-keleti kultúrák és konyhaművészet irányába, és a kínálati oldal természetesen ennek megfelelően alakul. Míg egykoron csak pizzát vagy hamburgert rendelhettünk házhoz, addig ma már igényes megjelenéssel bíró sushi tálak mellett is letehetjük a voksot.

Hmm ezt továbbolvasom »

A pázsit rendben tartása és a benzinmotoros fűnyíró

Kora tavasztól kezdve egészen az első fagyok beálltáig mindig van valamilyen növénytípus, amelyik folyamatosan növekszik. Ez aztán megkeseríti a kertészkedők dolgát minden tekintetben. Nem is csoda, hogy a benzinmotoros fűnyíró hangja felzúg még az októberi, gyakran novemberi hónapokban is az egész tavaszi és nyári szezont követően. Nem is olyan túl régen jöttek divatba ezek a készülékek, de praktikusságuk révén gyorsan elterjedtek és meghódították az ország legtávolabbi zugait is.

A benzinmotoros fűnyíró előnye teljesen vitathatatlan. Sok olyan kisgazdaság van, ahol nagyobb területeket tartanak karban vele, de szinte nincs olyan kertes otthon, ahol ne lehetne szintén hasznát venni. A szépen kialakított pázsitok csakis akkor tarthatók fent hosszútávon, ha rendszeresen nyírjuk azokat. Természetesen vannak olyan apróságok, amikre érdemes nagy figyelmet fordítani. Nem mindegy például, hogy milyen magasságban történik a vágás.…

Hmm ezt továbbolvasom »

Ha nincs más lehetőség, marad a fogpótlás

A mindennapi magabiztosság elképzelhetetlen anélkül, hogy elégedettek lennénk megjelenésünkkel. Nem elég azonban csak az öltözködésre vagy a hajviseletre odafigyelni, hiszen a fogsor állapota is döntő jelentőséggel bír a területet illetően. Genetikai okoknál fogva, vagy a szájhigiénia elhanyagolására visszavezethetően fogaink szuvasodásnak indulhatnak, s ha nem fordulunk időben orvoshoz, az akár a saját fog elvesztésével is járhat. Ugyan a szakemberek célja elsődlegesen a saját fog megmentése, de erre nem minden esetben adódik lehetőség. Ilyenkor kerül szóba a fogpótlás.

De mégis miért olyan fontos, hogy a hiányzó fogakat mihamarabb pótoltassuk? Az esztétikai hiányosságokon túl a fogsor funkciója is hátrányokat szenvedhet a fog eltávolítását követően. A szomszédos fogak elmozdulhatnak, vagy akár a kialakuló csonthiány következtében meglazulhatnak. A hiányzó fog helyétől függően a beszéd és a hangképzés is hiányosságokat szenvedhet, de akár a rágás tökéletessége is csorbulhat, ami az emésztésre is rányomhatja bélyegét. A fogpótlás fogászati híddal egy vagy több fog hiánya esetén is remek választásnak bizonyul.…

Hmm ezt továbbolvasom »

Túlterhelt az AirBnB piac: az apartmanokat kiadók küzdenek?

Míg korábban szállásfoglalás során rendszerint a szállodákra és vendégházakra asszociáltunk, addig napjainkban már számolhatunk egy másféle lehetőséggel is. A néhány napra, vagy akár egyetlen órára igénybe vehető AirBnB ingatlanok iránt kiemelt érdeklődés mutatkozik, ám a rendkívül széles választék apropóján az apartmanokat kiadók egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Az extra szolgáltatásokat, vagy a prémium színvonalat nyújtó apartmanok vannak a legjobb helyzetben, hiszen ezek iránt mindig is elegendő kereslet mutatkozott a szektorban.

Néhány évvel ezelőtt akár belvárosi ingatlanokat is megfizethető áron szerezhettek meg a befektetők, s ezzel a lehetőséggel sokan éltek is. Mindegy, hogy egykor az egyetemista gyermeknek szolgált szálláshelyként, vagy egyszerűen csak befektetési szándékkal helyezték volna el sokan pénzüket ebben a formában, a megfelelő helyszínen levő, igényes apartmanokat bérleti céllal érdemes kihasználni.

A lehetőségben sokan meglátták az anyagiakat, és már egyértelműen elmondható, hogy az AirBnB piac egyre nagyobb túlterheltséggel küzd. Jó hír viszont, hogy a színvonalas szálláshelyet kínálók iránt mindig is mutatkozott igény, és ez napjainkban sincs másként. A budapestbuvohely.hu apartmanokat üzemeltető cég szerint tényleg túlterhelt az AirBnB piac, viszont a megfelelő árképzéssel és feltételekkel igenis kialakítható olyan kínálat, amely vonzónak bizonyul az akár egyetlen órára intim körülményeket keresők számára is.…

Hmm ezt továbbolvasom »

Klímaberendezés: melyiket válasszam?

A hosszú, fagyos tél után igen csak szívből jövő boldogsággal tudunk örvendezni a napsütésnek egy tavaszi napon. Néha azonban mégis elviselhetetlennek tűnnek a forró, nyári napok, amikor semmi sem hozza meg a várt hűsítő eredményt. A klímaberendezés elsősorban erre nyújt hatékony megoldást.

Néhány perc már elég ahhoz, hogy érezzük a lényeges különbséget. A klímaberendezések nagy része használható páramentesítőként is. Hat különböző mobil klímaberendezést hasonlítunk össze, ami lényegesen megkönnyítheti a vásárlók döntését. A Trotec és a DeLonghi készülékek nagyobb hűtőteljesítményre képesek. A Whirlpool készülék nagyon jó minősítést kapott a párátlanítás mint funkció során.

Eltérések mutatkoztak a szabályozható légmozgás tekintetében: hiszen a Bonus, a Fakir és a Trotec készüléken manuálisan lehet állítani a légmozgást. A Bonus és a Fakir klímaberendezés esetében a ventilátor fokozat automatikusan állítható, és egy légelvezető csővel vannak ellátva.…

Hmm ezt továbbolvasom »